2011. december 1., csütörtök

Kételyek, félelmek

Szinte az egész életünket kételyek és félelmek közt éjük le. Van egy bizonyos határ, ameddig ezek az érzések teljesen normálisak, sőt az a gond, ha soha nem érzünk/éreztünk ilyet. DE! Amikor az ember már annyira hatásuk alá kerül, akkor nem csak a saját életét, de ma másokkal való kapcsolatot is befolyásolja. Tudom miről "beszélek", mert életemből 34 évet így éltem le.
Talán még óvodás korban annyira nincs jelen ez az érzés (hacsak nem túlságosan befolyásolható a gyerek), de az általános iskolában már elkezdődik. Az még természetes dolog, ha fél a feleléstől, vagy a dolgozattól valaki, hiába is érkezik felkészülten, de a baj akkor kezdődik, amikor már előre azt gondolja "nekem úgysem fog sikerülni". Esetleg, ha még élsportoló is mellette, akkor pedig hatalmas a nyomás.
Aztán felnőtt korban ott van a párválasztás, "vajon tényleg jó társat választok/választottam?". Ez megint egy bizonyos szintig természetes, mert ugye egy másik emberrel együtt élni, nem olyan, mint csak együtt "járni".
A következő "vajon jó feleség, anya leszek", hát igen, az ember viszonylag felkészültebb a feleség szerepére, mint az anyaságéra, mert az első pillanattól kezdve ott már semmi nem úgy működik, ahogyan azt elképzeltük, leírták. Erre szokta a férjem azt mondani "szép lehetsz, de okos nem".
Ebből már adódik is a következő " jól nevelem a gyermekem, gyermekeim". Ez mindig nézőpont kérdése, hisz mindenkinek mások a normák és valójában majd csak felnőtt korukban fog kiderülni, hogy esetleg mit rontottunk el.
Ezek mind-mind nagyon általános kérdések, de annál inkább tudják befolyásolni az egész valónkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése