Pozitív élmények

A tegnapi nap nagyon pozitív volt számomra, ami a munkát és a családot is érintette. Azt hiszem teljesen feltöltött, új lendületet adott.

Napok óta bujkál bennem valami, de igazából csak lázzal jár, amit az asztmám miatt inkább hagyok, nem csillapítom semmivel. Szóval, a tegnapi reggel némi veszekedéssel indult itthon, bár ez kicsit egyoldalúan alakult, de elindulásunk után kb 1 órával már egészen jó volt a hangulat. Anyut is magunkkal vittük, de őt kitettük az egyik barátnőjénél. Eléggé be volt táblázva a napunk, mert délután farsang volt az iskolába, így időben kellett "végeznünk". Ilyenkor mindig a munkámhoz szükséges kellékek beszerzési körútját járjuk. Sajnos az első hely, amiért eredetileg bementünk Pestre nem volt nyerő. Így a következő "alkatrész" miatt mentünk tovább. Itt igazi, kellemes meglepetés volt. Bementünk az üzletbe és nagyon kedvesek voltak velünk, ami manapság nagyon ritka. Elmondtam, hogy mit szeretnék, illetve mihez keresek "kiegészítőt", de egyenlőre csak a lehető legkisebb mennyiséget vinném, mert ilyet még nem használtam. Nem volt szájhúzás, sőt! Nagyon is segítőkészek voltak. Azt hiszem már önmagában a hozzánk, a vevőkhöz való hozzáállásuktól sokkal szebbnek láttam mindent, igazi kereskedőkkel találkoztunk. Majd következett egy újabb "kellék" beszerzése. Sajnos ami azelőtt szinte minden sarkon, de kerületenként legalább 30 helyen volt azelőtt, azok a boltok mára teljesen eltűntek. Célirányosan hetek óta csak egy konkrét mintát keresek, de úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna. Végül egy nagyon régi, interneten nem is fellelhető üzletben kaptam és így már teljes volt az öröm. Még korán volt, hogy visszamenjünk Anyuért, így Apa meghívott ebédelni a kedvenc helyemre, a Vega étteremben. Itt már a pozitív élmények nagyon is kicsúcsosodtak, de még nem volt vége a napnak. Végül visszamentünk Anyuért, ahol ugye búcsúzkodás helyett beszélgetni kezdtünk. Eszembe jutott, hogy van még valami, amit sehol sem kapok, pedig nagy szükségem lenne rá és több igény is felmerült, hogy legyen kisebb fülbevalóm. El is mentünk a megadott címre és hatalmas élmény volt, mert végre kaptam kisebb méretű gombokat. Az örömöm határtalan volt, különösen azért, mert ott is egy nagyon kedves emberrel találkoztunk és bizony nem elvetendő dolog, a magyar "ipart" támogattuk.

Persze rohanás a gyerekekért, kapkodás, hogy semmi ne maradjon itthon, ami a farsangi fellépéshez szükséges a középső gyermek számára. Végül kényelmesen, időben odaértünk a Kultúrházba. Bevallom őszintén korábban nem szerettem az ilyen programokat, mert szárazak, unalmasak és kötelezőek voltak. Viszont az iskolának van egy fantasztikus igazgatója, aki az évnyitókat, évzárókat is olyan műsorral, olyan szöveggel viszi végig, hogy eszünkbe sem jut az óránkra nézni és a végén csak csodálkozunk mennyi az idő már. A légkör mindig családias, a szülők, a gyerekek tudnak a másiknak köszönni, nincs klikkesedés, az igazgató odamegy a szülőkhöz és látszik rajta az őszinte öröm, az iskola, de elsősorban a gyerekek az élete. 

A műsor is így kezdődött. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még óvodás gyerekek is indultak egyéni jelmezes versenyen, sőt a legvégén két volt diák is a színpadon állt. Azt hiszem ez már jelent valamit. A kicsitől féltünk, hogy megérkezést követően kb 10 perc után unatkozni fog és haza akar jönni, de nem ez történt. A nagyokkal elment, ott ült közöttük, sőt még az osztálytársak is foglalkoztak vele és a többi kistesóval is. Majd ugye ő is megtalálta a saját társaságát és együtt szaladgáltak. A műsor utolsó előtti szereplői, előadói a középső gyermekünk kis "társasága" volt, Egy musicel - ből adtak elő egy részletet, amit egy anyuka tanított be Nekik. Fantasztikus volt! Tovább pörögtek az események, közben átöltözés, beszélgetés a tanárnőkkel. Ekkor már éreztem, hogy a legkisebb kicsit lemerülőben van és talán haza kéne jönnünk az eredményhirdetés után, ahol ugyan holtversenyben, de elsők lettek a "mi kis csoportunk". Hatalmas öröm! Kb 30 perc múlva azért elindultunk haza és bevallom, nagyon meglepődtem, hogy mennyire késő van és nem is éreztem terhesnek sem, sőt ami a legfontosabb, semmiféle kötelező jellege nem volt a dolognak és nagyon jó volt.

Az egész bejegyzés azért született, hogy lássátok, mennyire kevés az a dolog, ami miatt az ember fel tud töltődni, csak az odafigyeléssel, vagy a teljesen természetes létükkel. Amikor azt kapjuk másoktól, amit mi is adunk, magunktól és nincs benne kötelező, egyszerűen csak önmagunk lehetünk!