Lehetetlen küldetés

A múlt hetem csütörtöktől már egészen jól telt, lenyugodtak a bennem forró indulatok, sőt még újabb tervek is születtek. Aztán kaptam egy megkeresést, amelynek nagyon megörültem, mert sujtás ékszert kértek az egyik meglévő gyűrűmhöz és ráadásul külföldre. Közben készült néhány bogyó másvalakinek a  rendelésére és egészen jól elterveztem a hétvégét, mert hogy jó álltam az idővel. Szerettem volna egy medált befejezni, illetve csak a középső, fő része van készen, hozzákezdeni az új rendeléshez. Apa szombaton úgyis iskolában van, vasárnapra rossz időt mondtak, így gondoltam végre együtt lesz a család és elmegyünk valamerre. Ez volt az én nagy tervem, aztán másképpen alakult, szerencsére :)

Az egyik tv csatornán megy egy játék, amelynek ez a címe és szerintem az elmúlt 72 órámra nagyon is igaz :)

A másik blogomon http://bottyangyongye.blogspot.hu/ -n látható sok - sok gyöngybogyóra gondolok. Tudom nem nagy dolog, csak éppen most az elkészítésük volt teljesen más helyzet, mint korábban.

40 db XS - es és 1 db L - es méretű bogyó látható.

A történet péntek délelőtt kezdődött egy telefonhívással. Kérték, hogy üljek le és tegyek le mindent a kezemből. Azt hittem valami óriási hülyeséget csináltam és kapok érte. Jó és egyben rossz hírként volt "beállítva" :) Hatalmas és egyben lehetetlen kérés, de kedd reggelre el kellene készítenem 20 pár XS - es méretű gyöngybogyós fülbevalót, de csak egy kifejezett szín lehet. Átküldtem a lehetséges választékot, illetve utána telefonáltam, hogy abból a színből még milyen más lehetőség is van. Megtaláltuk a tökéletes árnyalatot. Nagyon fel voltam ám dobódva, ugyanakkor tudtam, hogy mennyire lehetetlen dologra vállalkoztam, mert jó hogy itt a hétvége (nincs posta, gyerekek itthon), de vasárnap estig el kell készülnöm, mert a hétfő már hétfő. Apa hazajött értem, elrohantunk a gyöngyökért, majd orvoshoz, ami már le volt beszélve és nem lehetett átrakni. Kicsit furcsa érzés volt, amikor az orvos kérdezte, hogy hány éves is vagyok, mert szembesített a ténnyel, hiába érzem magam 19 évesnek, mindjárt 40 leszek (ennek a későbbiekben is lesz jelentősége).

Végre hazaértünk és a gyerekeknek mondtuk, bizony nagyon jól kell viselkedniük, mert nekem nagyon sokat kell hétvégén "dolgozni", majd gyors vacsora és 19.30 - kor leültem az első bogyóhoz. Aki szokott 15/0 - ás gyöngyöt használni, az tudja, hogy mennyire oda kell figyelni, mert egyszer még átmegy rajta a tű, de másodszorra már igencsak nehezen és vigyázni kell, mert könnyen törik (ja, jelen esetben ezüstközepűről beszélek). Már az első felénél éreztem, még annál is lehetetlenebb a dolog, mint hittem. Nagyon elkeseredtem, mert ott ültem a fantasztikus színű gyöngy előtt és nem lehetett szinte fűzni :( Úgy terveztem, hogy inkább nem alszom, csak biztosan készen legyek. Na, ez már akkor este kb 22.30 körül megdőlt, mert bizony előző éjszaka tán 1 órát aludtam és képtelen voltam fent lenni :( Szombaton keltem így 5 h -kor, fejfájással, hányingerrel és bizony idegesen. 7 előtt már láttam telefonálnom kell a hogyan tovább miatt, mert csak az 5. (!) bogyót fűztem a 40 - ből :( Mondtam Apának milyen jó lenne, ha nem kéne iskolába mennie, mert a gyerekek hangoskodásával és a kutyák folyamatos vonyításával (éppen tüzel a lány spánielünk) elég nehéz haladni. Apa látta, hogy tényleg kétségbe vagyok esve, így nem ment el iskolába, hanem próbálta a gyerekeket terelgetni, elfoglalni. Köszönöm Apa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Közben megbeszéltük, hogy akkor legyen másik gyöngy, hogy tutira elkészüljek. Az egész napos fejfájás szörnyű volt, így megint csak 23 h - kor kidőltem. Vasárnap 5 h - kor érkezett megint a kávé, de legalább már a fejem nem fájt. Haladtam egész nap és bár imádok bogyókat fűzni, már kerestem az utolsót :) Kint tombolt a jó idő, de hát fűzni csak bent tudok, az ágyon ülve. Késő délután még egy SOS L - es bogyó medál is bekerült az aprócskák közé. Amikor a kezembe vettem a 11/0 - ás kásagyöngyöt, akkor többször is megnéztem a méretet, mert bizony a sok picike után annyira nagynak tűnt :)

Amikor elkezdtem őket szerelvényezni, akkor szembesültem igazán a ténnyel, hogy valóban nem vagyok már 18 éves :( Azelőtt annyira jól bírtam az éjszakai munkát (még a virágüzletben, időszámításunk előtt), most pedig már le kell feküdnöm aludni, pedig vár rám a sok gyöngybogyó.

Néhány hete Apa felhozta, milyen jó lenne, ha hajlandó lennék felülni a biciklire, mert akkor tényleg közös program lehetne és nem csak ő menne a gyerekekkel. Tegnap estére be is volt tervezve, de még elszaladtak itthonról. Közben a fülbevalókat igyekeztem előkészíteni a fotózáshoz és egyben a szállításra, de egyszerűen annyira remegett a kezem és fájt, hogy nem tudtam a szilikon végeket rátenni :( Majd Apa megkérdezte, hogy akkor már nem is megyünk kipróbálni a biciklit ? Nem is tudom mi ütött belém, de itt hagytam mindent az ágyon, átöltöztem és felültem a nagylány biciklijére. Igen, nem felnőttre, csak gyerek méretre, mert bizony 27 éve nem bicikliztem :) Csak kipróbáltam, de kellett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az elmúlt 2 napban azért az is megvilágosodott előttem, hogy bármennyire is szeretném magamat kipróbálni vásáron, sosem fog sikerülni, mert bizony nem tudok akkora mennyiséget készíteni, amivel el lehetne indulni. A hatalmas kapkodás ellenére azért nagyon is odafigyeltem, hogy a minőség rovására véletlenül se menjen a kapkodás.

Ma reggel viszont úgy ébredtem, hogy a csukóm begyulladt, az ujjbegyeimmel együtt :( Viszont hatalmas lendületet adott, amikor végre kiraktam őket a fotózáshoz (most a fényképezőgép lett velem ellenséges). Jó érzés!!!!!!!!!!!!!!!!! Köszönöm!

A másik hatalmas dolog, ami történt velem, hogy a menyasszonyi sujtás medálomnak a vártnál sokkal nagyobb sikere lett :) Pénteken délelőtt (csütörtök este tettem fel) még "csak" 500 fölött járt a nézettség, de estére már 1.123 volt, ami számomra hihetetlen. Köszönöm Mindenkinek!

Ez a kisregény csak azért íródott, hogy ismét a hallgatásom hátterét lássátok, illetve azt is, hogy valóban mennyire nehéz egyensúlyozni a család és a "munka" között. Mostanság tényleg elhanyagolom Őket, de igyekszem majd kárpótolni az egész családot! Ezúton is köszönöm Nekik a támogatást és azt is, hogy így is elviselnek és szeretnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!