Szerintem többen átélték már, bár az a rosszabb, ha mi magunk nem is vesszük észre, csak a környezetünk, a családunk kezdi megsínyleni, amikor a problémák elöl belemenekülünk valamibe, vagy érdekes új "hóbortjaink" lesznek.
Bármennyire is szeretnénk már gyermeket, vagy esetleg egy nem vár terhességet tartunk meg, akkor is ez első szembenézés a valósággal, amikor hazaérkezünk a kórházból és rájövünk arra, hogy a mi életünk változott csak meg, de az teljesen, illetve a baba sem úgy működik, ahogy azt dr. Spock leírta, vagy a sok okos "jó tanácsban", pusztán csak (!) segítségből elmondták. Eleinte a napok nagyon egyformák, fáradtak vagyunk és bizony az etetések, a fejések véget nem érő szakaszát éljük, némi éjszakázással fűszerezve, mert ugye Apa reggel dolgozni megy, így szüksége van az alvásra. A testünkkel is nehezen birkózunk meg, a legnagyobb ellenségünk a tükör. Az egykoron Nőként emlegetett valakit sehol sem találjuk, csak a négy fal közé, egy síró babával bezárt, vadidegen, nyúzott, csapzott, zsíros hajú, lógó hasú és mellű (ez utóbbi még feszít és fáj is), Apa kitérdesedett melegítőjében lévő "szörny" néz vissza ránk. Egész nap a lakásban vagyunk, esetleg az udvaron a babával, de nincs emberi szó, csak a sírás, amit szép lassan mi is átveszünk és még kilátástalanabbá teszi a helyzetünk, hogy amikor este Apa fáradtan haza ér, akkor elmeséli az aznapi történéseket, amire mi nem is tudunk reagálni, maximum azzal, hogy aznap hány darab pelenka, hány ruhacsere volt. Meg sem próbálunk beszélni, hogy min megyünk keresztül, mert ez csak velünk fordulhat elő, csak minket érintő probléma és különben is, ha ezt bevallanánk valakinek, akkor nem is lennénk jó anyák. Viszont számomra van ennél is rosszabb: 1. mindegy milyen kicsi is a gyermek, csatlakozunk a játszótéren ücsörgő, csacsogó anyukához, ami már önmagában is egyenes út a totális begolyózáshoz és a magunk becsapásához. 2. jön valamelyik nagymama segítség címszóval és folyamatosan arról beszél mit csinálunk rosszul, na meg az ő idejükben bizony nem volt depresszió. Ez utóbbival egyet is értek és el is hiszem, mert mondjuk 30 évvel ezelőtt az embert nem rúgták ki azért a munkahelyéről, mert várandós lett, a férjek szinte másodpercre pontosan érkeztek haza, még délután, a hétvégéket otthon töltötték, ja és a nagymamák valóban nyugdíjasok voltak.
Az ember lánya elkezdi magát emészteni, hogy ő miért is érzi mindazt, amit érez, ő biztosan nem jó anya, valamit ő csinál rosszul, egész nap be van zárva, haszontalan, nincs önálló élete és csak ő adott fel mindent. Szerintem ezek teljesen normális gondolatok! Akkor van gond, ha ezek közül egyik sem fordul meg a fejünkben, az valóban nem jó anya, nem jó feleség. Ezeken mind keresztül mentem és tudom miről beszélek.
Eljön az az időszak, hogy a gyermek már kicsit nagyobb és végre van egy napirend. Természetesen saját magunkhoz képest még jelentősen lassabbak vagyunk és még inkább lassítjuk azzal, hogy igyekszünk a lehető legtöbb dolgot elintézni, megcsinálni addig, amíg a kicsi alszik, vagy legalább talált valami aprócska dolgot, ami kb 10 percig leköti a figyelmét. Ettől még hamarabb elfáradunk!
Majd jön az internet, mert ugye sem idő, sem lehetőség nincs kimozdulni itthonról. Itt jön az a pont, ahol az ember vagy teljesen elkeveredik, vagy a helyesebb útra kerül. Keresünk különböző fórumokat, ahol az anyukák a jobbnál jobb tanácsokat osztogatják egymásnak, amitől rájövünk, hogy még bénábbak vagyunk, mint hittük. A lehető legrosszabb viszont az, amikor e gyermeknek kezdünk el ruhát, vagy játékot keresni az internetem. Ami egy bizonyos szintig rendben is van, de van egy pont, amin áll, vagy bukik minden. Függőséget okoz, mint a játékgépek! Először csak több apróságot, esetleg több helyről kezdünk el vásárolni, majd egyre nagyobban kezdünk játszani. Ez a folyamat egy idő után már veszélyes lesz! A legjobb megoldás, amikor valaki inkább a kézimunka oldalakat kezdi el bújni, mert időnk van, be vagyunk zárva és a gyermeknek amúgy is kell ez meg az. Persze az ezekhez kapcsolódó alapanyagok beszerzése is az internethez van kötve, de nem okoz függőséget, maximum a folyamatos ötletek keresése :)
Lassan azonban tudatosul bennünk, hogy bizony jön az első karácsony és nem tudunk mit rakni a fa alá, mert nincs önálló keresetünk és Apának a saját pénzéből venni ajándékot az ugye nem olyan frappáns dolog, illetve a gyedből, családiból sem illik elvenni. Itt jön egy hatalmas törés! Amíg vártuk a babát, addig együtt döntöttünk mindenről, együtt mentünk el, választottuk ki, vettük meg, sőt folyamatosan, ahogy nőtt a pocak még ruhát is kaptunk. Most van egy szétnyúzott papucsunk, mert egész nap abban vagyunk, a szekrény mélyéről előkotort melegítőnk és több foltos pólónk, mert már a sok büfizéstől nem jön ki belőle semmi.
Viszont teregetéskor, vasaláskor, Apa munkába indulásakor rájövünk arra, hogy igen, neki van mit felvennie, ő minden nap szinte makulátlanul néz ki, mert még a munkásruha is tiszta rajta, vagy az öltönyét előző nap hozta el a tisztítóból, de nekünk mi van?
Na ez egy olyan dolog, amit viszont egy férfival nem is érdemes megosztani, mert sosem fogja átérezni,megérteni pedig pláne!
Sajnos a mai világ olyan, ha egy nő már szült, akkor szinte esélye sincs arra, hogy újra munkahelyen, emberként élhessen, dolgozhasson, mert részint nincs munkahely, részint a gyermek bármikor beteg lehet és igazából Apu sem szereti, ha nincs meg a nyugodt otthoni háttér.
Ez utóbbira egy nagyon jó példa van. Apu megszokta, hogy amikor hazajön, mi otthon vagyunk és bármikor jön haza, mi akkor is ott vagyunk. Igen ám, de egy nagyobb gyermeknél már ott vannak a szülői programok : szülői értekezlet, karácsonyi műsor, Anyák napja, stb............... Ekkor jön a gond! Anya elmegy szülőire, Apa siet haza, mert a gyermekre neki kell vigyáznia. Ott marad egyedül és nagyon nem találja a helyét, szinte percenként nézeget az órájára, hogy vajon mikor érkezünk, esetleg sms-t küld valami kifogással. Persze mi annyira nem igyekszünk haza, mert végre felnőttek között lehetünk. A műsoroknál pedig Apa az üres lakásba megy haza. Ez számára a lehető legrosszabb, mert nem nyitják ki előre a kaput, az ajtót, nem talál semmit, nincs kinek beszámolni a napjáról, akkor azonnal. Ezeket a helyzeteket kivétel nélkül minden férj utálja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése