Eltelt néhány nap és volt időm gondolkodni. Pénteken 5 órán keresztül nem volt internet, ami valljuk be, az én helyzetemben kicsit érdekes, mert ugye az egész életem az internethez van kötve.
Nem lettem ideges, hanem leültem és végre befejeztem egy fülbevalót és közben volt időm gondolkodni. Péntek reggelre teljesen megnyugodtam, bár furcsán hangzik a nagyon rossz eredmények után, de végre bebizonyosodott, hogy a rosszulléteim hátterében valós okok állnak. Amikor Update Norbi azt írta az egyik könyvében, hogy a fogyás fejben dől el, akkor nagyon is hittem benne, de szerintem a betegség is fejben dől el. Mindenki annyira beteg, amennyire annak érzi magát. Szerintem, ha az embernek vannak céljai, van egy elképzelése az életről, akkor ő fog győzni. Persze mindez, amit itt írok, csak saját magamra vonatkozik és nem áll szándékomban senkit sem megbántani!
Szóval! Pénteken leültem és elővettem a kb 1 héttel azelőtt elkezdett sujtás fülbevalót. Bevallom, hatalmas önuralom kellett, mert a kezeim sajnos a gyógyszer ellenére is nagyon remegnek. Nem adtam fel, nem lettem ideges, inkább valami kellemes érzés öntött el. Visszagondoltam, hogy az elmúlt években mekkora változáson mentem keresztül. Mindig is kissé túlmozgó voltam, soha nem álltam meg egy percre sem, viszont sajnos a depresszió sokszor rányomta bélyegét a napjaimra, heteimre és elég durva dühkitöréseim is voltak. A legkisebb gyermekünk várandóságával ezek lassan elmúltak. Lehiggadtam, vagyis megtaláltam az egyensúlyt. Sajnos viszont amíg mindig visszafelé néztem a múltban, addig a dühkitörések maradtak, bár a korábbiakhoz képest már gyengébbek voltak. Amióta megtaláltam önmagam, nem nézek vissza, a pillanatnak élek, azóta nem is nagyon van olyan dolog, ami fel tud idegesíteni. Sőt! Talán túlságosan is nyugodt lettem :)
Pénteken ültem az ágyon (mindig ott készülnek az ékszerek), körülöttem a sok szép gyöngy, a sujtás zsinórok, kezemben az elkezdett fülbevaló és bevallom igencsak nagy nehézségekkel küzdve, de folytattam. Hatalmas türelem, vagyis önuralom kell ahhoz, hogy remegő kezekkel haladjon az ember és a végén valami olyan készüljön, amin semmi sem látszik ebből az egészből. Nem lettem ideges! Volt időm és gondolkodási lehetőségem. Dönthetek, hogy átadom magamat teljesen a betegségeknek és mély depresszióba, önsajnálatba süllyedek, vagy folytatom tovább az életem és megtanulok együtt élni vele, vagyis velük. Erre egyébként egy magánlevelezés is rámutatott. Úgy érzem, az életem teljes, a legszebb kort, korszakot élem és nem engedhetem meg, hogy ezt bármi is befolyásolja. Nem az életvitelemen, a tempómon kell változtatni, csak egészen egyszerűen a napjaimat kell kicsit átszervezni és megengedni magamnak azt a luxust, hogy amikor felhalmozódik a "munka", akkor segítsenek benne és a hétvégéken ne ezzel, hanem a családdal foglalkozzam.
Köszönöm a sok - sok aggódó levelet Nektek! Fejben viszont eldöntöttem, hogy nem leszek beteg, hanem boldog! Talán Apa az egyetlen, aki nem is igazán hajlandó tudomásul venni, hogy mik történtek velem az elmúlt hetekben, nem akar róla beszélni és talán így is van jól! Vannak nagyon - nagyon rossz napok (bár az elmúlt fél évhez képest azért jobbak), de ebből senki sem vesz észre semmit. Furcsa, de nem őrlődöm, nem fojtom el magamban, egyszerűen csak nem akarom beengedni a rosszat, nem hagyom, hogy a gondolataimba férkőzzön. Van három kisgyermek, akik számítanak rám és van egy szerető Férjem, aki a legnehezebb pillanatokban mindig ott volt mellettem, bár néha furcsán (MR vizsgálatra várva, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen el, végig aludt mellettem a váróban, horkolva :D ), de ezek vagyunk MI! Szerintem nem is kell ennél több, mert minden jó, ahogy van és nem beletörődésből, hanem mert így tökéletes az életünk!
Azt hiszem megint kis fejtörést fog okozni, hogy mit is akartam kihozni ebből az egészből :D A lényeg! Annyira vagyok beteg (nem a leleteket tekintve!), amennyire engedem magamon elhatalmasodni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése