2013. december 27., péntek

2013 év összegzése - változások

Karácsony előtt pár héttel már sakkoztam, hogy mit és hogyan csináljak, végül csak annyiban maradtam, elsősorban magammal, hogy az utolsó postázási napom december 18. lesz. Nem igazán terveztem meg semmit, csak azt tudtam, ha nem is tudom az egész évet pótolni a családdal, akkor is ettől a naptól kezdve, csak az Övék leszek. Az utolsó pillanatban még jött egy eladásom, így másnap még postára mentünk. Bevallom, nem éreztem tehernek, pedig már nagyon szerettem volna az ünnepre hangolódni, mert egy hihetetlenül kedves, aranyos embert, egy alkotótársat ismerhettem meg a személyében :)
Az utolsó néhány napban minden nap elmentünk valahova, főleg "plázázni", nem a vásárlás miatt, hisz már minden megvolt, csak a hangulat kedvéért. Most valamiért az igazi csajos dolgok vonzanak smink ( életemben nem sminkeltem magam és nem is értek hozzá), igazán nőcis ruhák, melltartó (alaphelyzetben nagyon utálom). Azt hiszem itt kezdték észrevenni rajtam a + változásokat és bevallom én is magamon, mert persze ha már ilyen helyen vagyunk, akkor ami megtetszik, fel is kell próbálni :) Nem akadtam ki azon, hogy a korábbi ruhaméretemhez képest csak az egy számmal nagyobba fértem bele, vagy szintén nagyobb méretű melltartót kellett felpróbálnom. A próbafülkéket alaphelyzetben nagyon nem szeretem és korábban mindig csak az adott területre összpontosítottam, de most nem, most összességében tudtam nézni. Persze én is látom a hibákat, hogy hol lettem "nagyobb", min kéne változtatni, de ettől függetlenül valami hihetetlen magabiztosság jött. Lassan 40 éves vagyok, van három gyermekem, ja és 13,5 éve élek boldog házasságban, nem vagyok tökéletes, de a mai tizenévesekhez képest is jobban nézek ki. Igen, a tükörben NŐ - t láttam és nem egy kapkodó idegbeteg, fáradt, beteg anyukát, feleséget, hanem egy jó nőt (na a fejemet nem nézni!)
Majd jött a dec. 23 - a. Ezen a napon szoktam a zserbót megsütni és ez az idén is tervben volt, de csak fél adag. A két lány ezen a napon még szorgalmasan díszítettem a girlandokat, amelyeket korábban én szoktam és Dalma közben jött a konyhába is segíteni. Ekkor jött egy kellemetlen dolog. Egy teljesen egyszerű zabpelyhes sütemény tésztáját kellett összegyúrnom és nagyon nehezen ment, sajnos a kezem nem igazán tette lehetővé. Ekkor szóltam, hogy bizony az idén a zserbó sütése lemarad, mert számomra a tésztája összegyúrása kivitelezhetetlen. A reggeli bonbon nagyon jól sikerült, így megbeszéltük, hogy ma még készül egy adag, vagyis kettő :) Korábban a 23 - a nagy kapkodás volt, mert igyekeztem mindent előkészíteni, megcsinálni magam, illetve csak kis segítséggel és persze este a fa díszítésekor majd összeestem a fáradságtól. Dalma bevállalta, hogy összerakja egyedül a fát (évek óta műfenyőnk van, ami nagyon jó beruházás volt), addig én készíthetem a bonbonokat, illetve még egy gyors, csokis kuglófot is sütök. Gyanús volt a végeredmény, mert ok, hogy mostanság nem sütök, de nem felejtettem el és bizony furcsa színű, állagú kéreg keletkezett rajta. Fa felállítva, vacsora, fürdés, majd a szokásos 23 - i este program, a fa közös feldíszítése. Jobbnak láttuk, ha nem nyúlok a fához, így én a kanapén ülve csak adogattam az akasztókat, a két lány díszített, Apa igazgatta a felakasztott díszeket, amelyek közül ugye Sára kezét dicsérve az égősor zsinórján, egy kupacban kötött ki :) Ott ültem és néztem Őket. Furcsa érzés volt, mert nem akadtam ki, hogy máskor én állok ott, én igazgatok, illetve a fát is én raktam mindig össze. Inkább valami meghatározhatatlan nyugalom szállt meg.
Karácsony reggelén Apának az ajándék mellé szerettem volna valami igazán személyeset, egy levelet írni. Sajnos a kézzel való írás lehetetlen volt, annyira remegtem, így maradt a számítógép. Ettől függetlenül nem törtem le, sőt nagyon is boldog voltam. Anyuhoz lementem, hogy segítsek a karácsonyi ebéd előkészületében, vagyis csak a hal bepanírozása volt a feladatom. Na, mint egy totál kezdő, annyira béna voltam, de ha lassan is, közben jókat nevetve, elkészültem vele. Este csak egy fél mondat erejéig, de elnézést kértem, nem kézzel írott levél miatt, de végül is a tartalom volt a lényeg. 
Este csak egy nagyon pici időre leültem a gép elé és ugye mindennek oka van, egy Mosolyka videót láttam meg, egy riport részletet. Meg kellett néznem, mert Ő hatalmas erőt ad nekem. Közben rájöttem, hogy bár nálam ugye messze nem akkora a baj, de a hétköznapokban sajnos a betegségem alapvető dolgokat nem tesz lehetővé, viszont sok minden ugyanúgy gondolok, nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a rossz, a miértek és csak annak az adott napnak, pillanatnak élek egy ideje. Nincs tegnap, nincs holnap, csak most van. Amikor jön az érzés akkor abban az adott pillanatban kell megtenni.
Tegnap ismét készült kuglóf, de most kelesztős, ezeket a tésztákat jobban szeretem és ismét furcsa kérget kapott :( Ekkor már biztos voltam benne, hogy bíz nem én vagyok a hibás, vagyis igen, de sajnos az igen drága, imádott sütőmet sikerült tönkretennem múltkor, amikor kipucoltam :( Apának is elmondtam. Korábban üvöltöttem volna, de a legkevesebb, hogy egyszerűen kidobom a sütit, most nem. Igen higgadtan közöltem, mint tényt és elkezdtem nézni vajon mennyibe is kerül egy új sütő. Anyagilag nem fér bele, de meg kell majd oldani.
A mai napra jut még egy kellemetlenség, mert egy családi látogatásban nem vagyok hajlandó részt venni.
Ebben a hosszú zagyvaságban az a lényeg, hogy a betegségem előnyömre változtatott meg. Teljesen másképp látom az életet, a családomat, magamat. Nem ragaszkodom görcsösen olyan dolgokhoz, amely elérhetetlennek tűnik, nem erőltetem azt, ami nem megy, más szemmel látok, kritikus vagyok még mindig, de a 110 % százalék már a múlté, magamat valóságos képben látom, nem kergetek álmokat. Kezdek megtanulni uralkodni a negatív kitöréseimen (na ezen még van mit javítani), megtanultam mi az önfegyelem, mindent el tudok engedni, ami nem előrébb visz, csak hátráltatna, nem engedem meg, hogy a negatív (mások által küldött) energiák "leszívjanak", megtanultam önmagam elfogadni. Tényleg csak a mának élek, nem gondolok a holnapra, a teendőkre, mert ami éppen akkor előttem van, azt kell megoldani és ha ezeket megoldom, akkor amúgy sem biztos, hogy a holnap ugyanazt tartogatja. A legfontosabb azonban az, hogy nem engedem be a betegséget, nem hagyom, hogy uraljon, inkább kihasználom az előnyét, mert bizony lassításra int és agyilag jobban felpörgetett. Megtanultam megállni, ha elfáradtam, vagy ha sok.

Nem magamutogatás, de úgy nézek ki, mint egy beteg ember?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése