2013. december 26., csütörtök

2013 év összegzése

Azt hiszem ilyet még nem csináltam, de ma reggel (12.16 - án) átgondoltam ezt az évet, hogy milyen is volt.
Nagyon vegyes, volt pozitív és negatív, tapasztalat, érzés, öröm, bánat, nagy "hajtás", pihenő időszak. Nagyon sok kedves új embert ismerhettem meg, akik a kedves soraikkal, gesztusaikkal feledtetni tudtak negatív tapasztalásokat. Köszönöm Nektek!
Az idén azt hiszem sok mindent megtanultam, az emberi kapcsolatokban jobban elmélyülhettem, türelmesebb lettem, mert rájöttem, hogy igen is kellenek a "holtnapok", mert utána jön a "dömping", nem szabad hagyni, hogy befolyásoljanak (eddig sem nagyon sikerült senkinek), a magam útját kell járnom, még ha több embernek nem is tetszik, mernem kell magamat felvállalni, nemet kell tudni mondani és sajnos a betegségem megtanított az önfegyelemre, amely alkotás közben nagyon is hátrányosan hat, vagy amikor egy borítékot próbálok megcímezni, vagy amikor az alkatrészeket sem tudom megfogni. Mindebből persze Ti nem vesztek észre semmit, pedig amiket láttok, kaptok tőlem, azokat "beteg" kezek készítik, csomagolják.
Az elmúlt néhány hónapban vissza kellett vennem a tempóból, ami érezhető is volt, de jövőre újra át kell gondolnom mindent. Természetesen szeretnék továbbra is 100 % - ban helytállni minden területen, de a családra és magamra is gondolni kell. Érdekes, hogy sokszor fel sem tűnt, mekkora szükségük van rám és bizony többször csak egy kapkodó, kiabáló nő rohangált köztük kialvatlanul, hogy minden rendelést teljesítsen  és mindent tökéletesen megcsináljon, közben Ők annyira háttérbe szorultak. Az utolsó hónapban kicsit sikerült újra előhozni régi önmagamat, aminek szerintem egy átlag férj, család annyira nem örülne, de Ők mások! Tudják, hogy akkor nincs nagy baj, ha elkezdem először szép lassan adagolni, majd egyre intenzívebben árasztani az ötleteimet, hogy hogyan lehetne szebb és kényelmesebb a lakás, ami persze rövid időn belül odáig jut, hogy már sürgető leszek és amíg nincs kész, addig nem lehet lazsálni. Szegények ennek évekig részesei voltak és eltűnt néhány évre, valami kiégett bennem, de most ismét előjött. Úgy érzem az alkotáshoz is szükségem van, volt a változtatásokra, szeretnék színeket belevinni ma már szinte mindenbe, de elsősorban a mi életünkbe.
Az egész év nagyon sok "munkával" telt és most egy határt kell húznom, mert sajnos beláttam, hogy hosszabb távon ez nem fog menni. Igen is szükség van a hétvégékre, az ünnepnapokra és a lazításra (ami nálam aktív pihenést jelent). Amikor nem gondolok az előttem tornyosuló "munkára". Bevallom az elmúlt héten ez nem sikerült, mert az utolsó pillanatban túlvállaltam magamat és éjszaka ismét nem tudtam aludni, mert a "nem leszek készen" járt a fejemben.
Hatalmas lépés volt viszont, hogy a "dolgozómat" kiköltöztettük a hálóból és már nem készül itt alkotás sem. Meg kellett húznom a vonalat a "munka" és a magánélet között.
Sokan aggódtak a betegségem miatt is. Köszönöm Nektek! Igen, nagyon kemény és rányomja bélyegét mindenre, amikor egy már kibontott üveg tetejét sem tudod sokszor elcsavarni, vagy egy zacskót sem tudsz megfogni, vagy elmész valahova és hirtelen ismét nagyon erősen elkezd remegni a kezed és még sorolhatnám a kellemetlen dolgokat, igen, kell az önsajnálat, de nem engedhetem meg magamnak, hogy beszippantson, hisz nagyon sokan számítanak rám és itt a család, a három gyerek. Nincs lazulás, na jó éjszaka az ember kibőgheti magát, de ennyi! Nehéz, de meg kell próbálnom együtt élni vele, ami sajnos nem igazán megy. Na, ennyi a panaszról :)
Összességében ez az év nagyon sikeres volt, nem is vártam volna. Voltak persze, akik az apródonként végbemenő profilváltásom miatt lemorzsolódtak, de voltak, akik követtek és talán még többször jöttek, mint korábban. Jó érzés volt, hogy egyre többen avattak be az életükbe, vagy kértek tanácsot.
A lényeg! Jövőre újra itt leszek Veletek, mert jó köztetek! Hálával tartozom Mindenkinek, aki kitartott egész évben mellettem, aki nyomon követett! Köszönöm Nektek!

Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyi ünnepet és csodákban gazdag Új Évet kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése