2013. december 17., kedd

A külföldi lakberendezési műsorok "káros" hatása rám

Avagy kezdek visszatalálni régi önmagamhoz :)
Elöljáróban csak annyit, hogy már egy régi bejegyzésemben leírtam a Mi történetünket, hogy elveszítettük mindenünket és a szüleimhez kellett költöznünk. A korábbi házunk hatalmas volt és folyamatosan azon törtem a fejemet, miként lehetne még szebbé tenni, persze amit csak lehet a legkevesebb pénzből és önerőből megoldani. Imádtam a régi bútorokat és az Ikea - t. A két stílus, bár teljesen más, de nagyon sikeresen ötvöztük :)
Februárban lesz 3 éve, hogy szinte egyik napról a másikra a szüleimhez költöztünk és bizony mindennek csak éppen helyet kerestünk, találtunk, ami nem fért el, azt eladtam, vagy ment a padlásra. Közben elkezdtem az alkatrészezést és ahogy folyamatosan bővültem meg kellett oldanom a tárolást. Időm semmire nem maradt és nagyon már energiám sem. Majd a fotókon látható is lesz később, de a hatalmas parasztágy, ami a korábbi hálónkban szinte letűnt, itt hatalmas helyet foglalt, a szoba nagy részét elvette és közte és a fal között csak lapjával közlekedtünk. Két oldalán a falon voltak felakasztva az alkatrészek és alatta kaptak helyett a dobozok, amelyekben a gyöngyök foglaltak helyett. Az első változtatásról már írtam korábban, miszerint a spejzba került át minden, így a háló valóban háló lett. Az elmúlt közel 3 évben az egész család csodálkozott, hogy semmin nem akartam még változtatni eddig és nagyon örültek az első ötletemnek. Persze senki sem számított arra, hogy jönnek a következők is :)
Tudtam mit szeretnék, de a háló ötletéből még hiányzott valami, egy szín. Apa azonnal bele is egyezett, hogy ok, akkor fessünk, de! A következő héten ugyan végig itthon lesz, de a vizsgájára készül és tanul végig, így csak péntek délután tudjuk elkezdeni, amikor hazajön. Na ez a hét olyan volt, mint a szülés előtti utolsó napok :) Iszonyatosan türelmetlen voltam, de nem mutattam, hogy Apa tudjon készülni. Végre eljött a péntek délután és nekiálltunk :) Azt hozzáteszem, hogy végül a színt egy Ikea mécsestartó lámpás színe határozta meg, illetve a dolgozós részem (szekrényem) végig képlékeny volt, mert a fejemben megvolt, hogy mire szeretném kicserélni, de nem hittek nekem :)
Menet közben kiderült, hogy igencsak nagy fába vágtuk a fejszénket, ugyanis a fal jobban meg van repedve, mint láttuk, így kezdődött a repedések kikaparása. Most mutatok rengeteg fotót, de a közepén kezdem, a repedésektől :)
Jaj, az összes fotót úgy nézzétek, hogy közben sokkal nagyobb volt a rumli az előtte fotókon, mint normál helyzetben (tehát azért nem így élünk :) )









 Ezek a fotók már másnap reggel készültek, glettelés előtt a háló falairól. J, a munka közben sem állhatott meg, mert a gép volt az utolsó, amely szinte a festés pillanatáig itt maradt :)

A spejzajtó, vagyis a raktáram ajtaja felett ekkora volt a repedés :(

Átváltozás:
Előtte
 Az állólámpa és a falnak támasztott matracnál képzeljétek el a falat, ahol korábban végig lógtak az alkatrészek zacskókban
A mennyezet fehér, a falak végig sötét bézs színűek, a padló sötétbarna, az egész szoba sokszor sötét és nyomasztó volt
hatalmas parasztágyunk, amely most eladósorba kerül

Utána
 a hatalmas, nehéz, barna ágy helyét átvette egy kisebb, könnyedebb, fehér ágy
 oldalt a falak fehérek, az ágy mögötti fal kapta a mécsestartó színét, türkizkéket
annyit elárulok, hogy a fal színére festett polcon jobb oldalt elhelyezkedő fa doboz, az ékszerkészítő dobozom, ezért kellett venni egy másikat, Apa oldalára, hogy szimmetriában legyen :D

Előtte
Az ágy előtt volt két fiókos szekrényünk, amelyen sajnos a valóságban is mindig ekkora volt a rumli :(

Utána
A fiókos szekrényeket egyszerűen a fehér falfestékkel, kicsit rusztikusra festettem, így ők lettek az éjjeliszekények

Dolgozós / előrész
Előtte
 Nagyon praktikus szintén Ikea - s dolgozó szekrény és egy főnöki fotel, ez utóbbit utáltam, de Apa ragaszkodott hozzá
 Hatalmas ruhás szekrényünk, amely egy robosztus, Erdélyi fa faragott szekrény (hamarosan ő is eladósorba kerül)

Utána
Nehezen, de sikerült meggyőznöm mindenkit, hogy Nagymamám fésülködő szekrénye igen is jó lesz, az Ikea - s polcos tároló hírtelen jött ötlet volt, amelyen most minden ott van, ahol kell, ja és alatta még takarítani is lehet, mert nincs tele zsinórral 

 A tároló színe viszont Apa ötlete volt :) A hatalmas fotel helyett egy lazább széket hoztam be, az udvarról :)
Sokkal nagyobb lett így az ágy előtti hely is és végre Apa kedvenc szőnyegét is le tudtuk hozni a padlásról :)

Röpke pillantás, hogy hogyan is, illetve hol van a raktáram
csak egy kukkantásnyi :) Legbelül hátul a földön látható egy nagyon jó barátunk, a gombprés :D


Konyha
Előtte
 Ja, itt az eredeti állapothoz képest annyi már a változás, hogy a szagelszívót kicseréltük a mi réginkre és magasabbra is került, mint az eredeti laposabb, fehér színű volt
 A konyha a nappali felől és nem, nem a fotók rosszak, sajnos itt is a sötét bézs színű fal miatta volt minden sötétebb

Utána
 A fal itt is fehér lett, így azonnal világosabb is


A polcokon látható összevissza bádog dobozok szándékosak, ugyanis szenvedélyesen gyűjtöm őket :D

Konyha oldalt
Előtte
 Konyhánk bal oldala. A könyvszekrény mögött az a két szekrény igazából csak egy dologra volt jó, ha valaminek nem volt helye, akkor tutira ott landolt :(

Utána
Ugyanazon a helyen most a hűtő áll, befordítva a könyvszekrényt

Sütő rész
Előtte
 Igencsak nagy a rumli, de valami nem látszik és nem, nem ezért, hanem mert eddig nem volt és ha nagy ritkán főzni akartam, akkor azt Anyunál tehettem meg, nem volt főzőlapom

Utána
 Na mi lehet a lefordított tálca alatt????????? :)
És igen, a főzőlap :D Szintén Ikea - s találmány, hogy a nagy tálca pontosan akkora, mint a kétlapos főzőlap, így letakarva nem karcolódik

Polc
Előtte

Utána
Ja, persze, hogy megadta magát a kávé és tea főzőnk, így az ki lett cserélve

Mosogató
Előtte

Utána
A kedvenc falitékám végre rendeltetésszerűen használható, vagyis nálam fűszertartóként, A két nagy bögre pedig kicsit tompítja a mosogatószerek látványát 

Konyha sarok
Előtte
 Miután a hűtő mellett, mögött helyezkedett el, így itt is szintén állandó volt a rumli

Utána
 Ide került át az a két szekrény, amely korábban a konyha bal oldalán helyezkedett el, a hűtővel cseréltek helyett
Így jelentősen kinyílt a tér :)

Spejz ajtó
Előtte
 A szép nagy repedésekkel

Utána
 Apa imádott dobozaimnak ide is feltett egy polcot :) Persze a repedéseket előtte eltüntettük :D


A hálótól kimaradt, nagy szekrényünk
Előtte

Utána
A változás csak annyi ( a kabátokat leszámítva az elején), hogy egy fehér fal előtt helyezkedik el, ugyanott és máris nem tűnik annyira robosztusnak :)

Vasárnap este, lefekvés előtt, illetve már hétfő volt javában, Apa azt mondta, olyan mintha új házba költöztünk volna :D

Szegény manógyűjteményem még a földön várja, hogy valahova kikerülhessenek :(

Na, ez teljesen én vagyok :D Nem csak az ékszerekben tudom magamat kiélni, hanem a lakásban is :D :D :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése