Lucy december elején volt 14 éves. Apától a megismerkedésünk után a második ajándékként kaptam, 2000 januárjában. Egy lakótelep 10. emeletén születtek a kis pulik. Egy iszonyatosan aranyos kis fekete szőrgombócka volt. Az albérletben így nem voltam már többé egyedül :)
Nagyon aranyos, szinte az első perctől nagyon jó jelző volt és roppant féltékeny :) Amikor nem Ő volt a középpontban, akkor garantáltan tett valamit, hogy odakerüljön :D Sajnos amikor kb fél év után egy másik albérletbe kellett költöznöm, akkor hiába családi házba mentem, nem vihettem magammal (egy másik kutya miatt), így Ő Anyuékhoz költözött. Szinte minden nap jártam hozzájuk, így sokat voltunk együtt. Majd megszületett Dalma, akiről egyáltalán nem volt hajlandó tudomást venni. A kiságy előtt leült és hátat fordított neki :) Később persze már nagyon jó játszótársak lettek és imádták egymást. Valahogy más gyereket soha nem is tudott elfogadni, elviselni. 3 éve ismét "összeköltöztünk", de Sárával már nem tudott megbarátkozni. Miután ennyi évig mindig Anyuval volt, így állandóan Őt követte mindenhova, az árnyéka lett.
Az elmúlt 2 - 3 évben sajnos már voltak rosszabb időszakok, amikor ránk ijesztett, de mindig összeszedte magát. Most, amikor a lakást csináltuk, akkor egyszer még feljött hozzánk (Anyu napközben a két lány ajándékát itt készítette) és kitúrta Dave - t a helyéről. Akkor már csak bolyongott, nem volt önmaga :( 2,5 hete nagyon rosszul lett hirtelen és kiderült, hogy van egy nagy, gennyes "seb" a mellkasán. Sajnos akkor már napok óta nem evett. Ivott és pisilt, így ez még jó jel volt. Majd éjszaka már nem aludt, sőt le sem feküdt, iszonyatos fájdalmai lehettek akkor már. Nagyon sajnáltuk szegényt! Anyu nem engedte, hogy kihívjuk az állatorvost, majd karácsony után. Szegény csak állt, a farka lógott folyamatosan és néha összeesett, de mindig felállt. 26 - án megbeszéltük, hogy annyira rosszul van már, másnap ki kell hívni az orvost. Reggel Anyu fel is hívta és megbeszélték, hogy másnap délelőtt jön. 27 - én késő délután hazajöttünk (a két nagy nem volt itthon) és Anyu feljött hozzánk, Apu elment a szomszédhoz. Utána levittem egy adag mosást és láttam, hogy Lucy a kanapé mellett fekszik úgy, ahogy már hetek óta nem!). Nem hörgött, aludt. Késő este lementem még valamiért és ismét odamentem hozzá. Nézetem sokáig, de nem láttam, hogy mozdulna, hogy levegőt venne. Elaludt, végleg! Megvárta, hogy ne legyen mellette senki és szép csendben elaludt.
Később Apuval betettük Őt egy zsákba és csak néztem, hogy a hatalmas "subaszőnyeg" mennyire kis pici, törékeny.
Mindig azt mondják, a kutya az ember legjobb barátja, de nem, ennél sokkal több. Sajnos a barát is hátba támadhat, a kutya soha nem fog, ő lelki társ, a tükrünk, a lelkiismeretünk, a gyerekünk. Ő nem tudja elmondani, ha valami baja van, de nekünk sem kellenek szavak, mert megértjük egymást. Ő Anyunak volt az igazi lelki társa, de mi is borzasztóan szerettük. Nem fog többet a kis körmeivel ott kopogni az asztal körül, amikor eszünk, nem jön többet oda a kezünk alá, hogy simogassuk, nem fog többet egy a kapu előtt elszálló legyet is megugatni. Jobb így Neki, beteg és öreg volt. Nem mi "öltük meg" elaludt, szép csendben. Nagyon jó élete volt! Ez az élet rendje, de nagyon nehéz!
A fotók 2 éve nyáron készültek róla, amikor próbáltam Sárával "összehozni", nem sok sikerrel, mert folyamatosan csattogott a kis hófehér fogaival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése